2020/06/14

Felnőtt konfirmáció

Június 14-én, amint a járványhelyzet engedte a számunkra, pontot tettünk egy még februárban elkezdett tanfolyam végére.

Pápai Sándor testvérünk, családjával együtt, még kislánya: Zoé keresztelőjekor döntött úgy, hogy csatlakoznak gyülekezetünk közösségéhez. Azóta rendszeres látogatója istentiszteleteinknek, résztvevője rendezvényeinknek, sőt végig csinálta egyik Alpha tanfolyamunkat is.

Ezután a tanfolyam után kérdezte meg, hogy felkészíteném-e a felnőtt konfirmációra, mert ő bizony szeretné egészen elkötelezni magát mellettünk. Boldog örömmel tettem eleget kérésének, és még a koronavírus járvány előtt vittük végig a felkészülés folyamatát. Tíz alkalommal találkoztunk, és jóízű és jó hangulatú beszélgetéseken keresztül ismerkedtünk a keresztény református tanítással. Egészen az alapoktól kezdve. Már a konfirmáció időpontját is megbeszéltük, de a járvány okozta karantén mindent felülírt, ezt is.

De június 14-én, vasárnap, végre eljött a nagy pillanat, és Pápai Sándor testvérünk, felnőttként, konfirmáció fogadalmat tett gyülekezetünkben, és lett ezáltal úrvacsorázó tagjává közösségünknek!



0 komment:

Megjegyzés küldése