Hű Barátunk

 Gyülekezetünk 5 napon keresztül esténként összegyűlt, hogy Jézussal való kapcsolatát megerősítse. Nem volt egyszerű az elhatározás, mert a világ ami körülvesz bennünket, a munka utáni fáradtság, az otthonainkban sorakozó további terhek, a hazavitt munka, a „második műszak” meg akart akadályozni ebben bennünket. Nincs benne semmi szégyen, ha valakinek túl nagy volt ez az akadály és nem tudta legyőzni. Egyedül ez nem is megy egyikünknek sem. Akik eljöttek Isten kegyelméből voltak ott, hogy aztán magukkal vonzzanak majd másokat is.

„Többé nem mondalak titeket szolgáknak, mert a szolga nem tudja, mit tesz az ura. Titeket azonban barátaimnak mondalak, mert mindazt, amit hallottam az én Atyámtól, tudtul adtam nektek.”(János evangéliuma 15. fejezet)

Ez az ige talán szépen összefoglalja, hogy mi is történt a héten. Együtt vacsoráztunk, beszélgettünk, megosztottuk napi gondjainkat, vagy épp sok-sok évvel korábbi tapasztalatainkat egymással. Már ekkor tudtunkon kívül arra készültünk amit az ige jelentett ki az imént, a mi mennyei apukánktól, az Atyától való rejtett dolgokra fog rámutatni sok minden ami az elménkben és a szívünkben felmerült. Ez minden nap megvalósult.

Feloldódtunk vagy sem a modern dicséretek éneklése közben, Jézus napról-napra közelített hozzánk. Ez még akkor is így van, ha nem értettünk meg mindent és idő kell még az elfogadáshoz, Jézus a barátainak mond bennünket. Akkor is, ha nem értjük még azt a nyelvet ami nem hasonlít a mindennapihoz ami körülvesz, körülzúg bennünket. Talán újra ajtót nyitottunk Jézusnak sokan, akik nem is tudtuk, hogy azt bezártuk. Lehet valaki más zárta azt be helyettünk.

Egy ilyen heti alkalmon általában kezdetben többen aztán egyre kevesebben vannak, mert győz a fáradtság, meg az elfoglaltság érzése felettünk. De most nem ez történt, megmaradt a létszám, s még csatlakoztak is közben néhányan. Akár 5 napon akár az utolsó 1 napon is kapcsolódott be valaki, félve attól, hogy kívülálló marad, nem így történt.

Mindezt olyan jól összefoglalja egy református énekünk:

1. Jézus hív, bár zúg, morajlik Életünk vad tengere; Halk hívása tisztán hallik: „Jer, kövess, ó jöjj ide!”

2. Vedd a példát Andrástól, ki Hallva hívó szózatot, Hálóját se vonszolá ki: Érte mindent elhagyott.

3. Jézus hív, hogy Őt imádjad, Megragad, hogy el ne ess, Mert kísért öntelt világod: „Jöjj, engem jobban szeress!”

4. Ha nehéz az élet terhe, Roskadozva hordom azt: Bús orcám Hozzá emelve Jézusban lelek vígaszt.

5. Uram, hozzám légy kegyelmes, Tedd tieddé szívemet, Hadd lehessek engedelmes, Néked élő gyermeked!

Isten három személye egyre közelít hozzánk, hogy aztán az első Pünkösd ajándékaként olyan közel kerülhessen ahonnan már nincs közelebb. Nem köztünk, nem mellettünk, hanem bennünk. Ennyire enged magához „közel” Jézus a Szentlélek alakjában, mert az ajtó amit kitárunk vagy bezárunk előtte a szívünk, a Szentlélek temploma. Akkor van a legszorosabban velünk, ha egymással, Isten családjának tagjaival szoros kapcsolatban vagyunk. A barátságban nincs helye félelemnek Isten szentsége, hatalma, dicsősége ellenére, ezek helyére a szeretet kerül, s egyre jobban kitölti azt.

Hogy lehet az, hogy ha egymást szeretjük és törődünk egymással, őszinték vagyunk, bizalommal fordulunk egymás felé, ha megvallhatjuk a gyengességeinket, bűneinket egymásnak, akkor egyben Jézussal kerülünk a legszorosabb, baráti kapcsolatba?

Számomra ezt ez az ige magyarázta meg, ezt jutott eszembe, tört fel a szívemből:

Akkor így szól a király a jobb keze felől állókhoz: Jöjjetek, Atyám áldottai, örököljétek az országot, amely készen áll számotokra a világ kezdete óta. Mert éheztem, és ennem adtatok, szomjaztam, és innom adtatok, jövevény voltam, és befogadtatok, mezítelen voltam, és felruháztatok, beteg voltam, és meglátogattatok, börtönben voltam, és eljöttetek hozzám. Akkor így válaszolnak neki az igazak: Uram, mikor láttunk téged éhezni, hogy enned adtunk volna, vagy szomjazni, hogy innod adtunk volna? Mikor láttunk jövevénynek, hogy befogadtunk volna, vagy mezítelennek, hogy felruháztunk volna? Mikor láttunk betegen vagy börtönben, hogy elmentünk volna hozzád? A király így felel majd nekik: Bizony mondom nektek, valahányszor megtettétek ezeket akár csak eggyel is az én legkisebb testvéreim közül, velem tettétek meg.( Máté evangéliuma 25. fejezet)

Ez a király, ez a „velem” Jézus, s ha meglátjuk őt, fel fogjuk ismerni, mert a ruhájára ez a név lesz írva, „Királyoknak királya, Uraknak ura." Először leborulunk előtte, aztán felsegít, hogy ne féljünk tőle, addig nyugtat majd, amíg megbarátkozunk vele. Van aki túl van már ezen a barátkozáson és folyamatosan benne él, van aki még csak leborult Isten előtt és nem mer feltekinteni. Ne féljetek, ha életét adta értünk Jézus, ha vállalt annyi büntetést, megaláztatást, gúnyt, szenvedést és kínhalált, akkor nem szeretne minket?

Hű barátunk Jézus, higgyetek benne! Ámen

Írta: Farkas Csaba, presbiter

Forrás: merthiszek.hu