Lélekben is együtt az összetartozás napján
A cikket a Litéri HÍrmondóból vettük át
Litéren is megemlékeztünk 2020. június 4-én, a nemzeti összetartozás napján a kereken 100 évvel ezelőtt aláírt trianoni békediktátumra. Ez a nap tanúságot tesz a magyarság összetartozása mellett, és bemutatja a határokon átívelő kulturális és nyelvi gyökerek, illetve a nemzeti érzés egységét. A litéri ünnepségen Szabó J. Róbert lelkipásztor és Fekete Tamás osztották meg gondolataikat az egybegyűltekkel.
Szabó J. Róbert lelkipásztor a 90. zsoltárt idézte, amelyre szavai szerint a reformátusok többsége temetési zsoltárként, a gyász imádságaként tekint. „Mégsem ezért hoztam most ide elétek, erre a megemlékezésre. Mert Trianont valóban meg kell gyászolnunk, de a gyászból föl kell tudni állni, vigasztalódni kell, földolgozni azt, ami történt és üdvös utat kell találni a folytatás hoz. Ezért jó dolog az, hogy nem a környező népek gyűlöletében találtuk meg ezt az utat, hanem tágabb értelemben a visegrádi összefogásban, szűkebb értelemben pedig az összekapaszkodásban. Ezért nagyszerű dolog az, hogy nemzeti megaláztatásunk napja, június 4-e, nem a harag és a bosszú, hanem a nemzeti összetartozásunk napjává lett 2010-től” - fogalmazott a lelkipásztor.
Szabó J. Róbert lelkipásztor a következőképpen indokolta, hogy miért a 90. zsoltárra esett a választása. „Először is azért, mert ez a zsoltár egy imádság. Nem is akármilyen imádság, hanem amelyben egy ember, egy nép vezetője saját népe, saját nemzete sorsát imádkozza oda a mindenható Isten elé. Az O irgalmáért, jóindulatáért könyörög, tőle vár vigaszt, és az Örökkévalóhoz imádkozik azért, hogy minden emberi erőfeszítésüket, munkájukat tegye maradandóvá. És vallom, hogy a mi népünknek is sok imádságra kulcsolódó emberre van szüksége, akik Mózeshez hasonlóan naponként Isten elé viszik nemzetünk sorskérdéseit, gondjait és jövendőjét. Mit tanulhatunk még ebből a zsoltárból?
Üzeneteiből csak három dolgot szeretnék kiemelni: (1) Nem felejthetjük el azt, hogy emberi életünk mennyire törékeny, védtelen és kiszolgáltatott. Nem szabad tehát többnek gondolnunk magunkat, mint akik valójában vagyunk. Mi nem vagyunk időtlenek és nem bírunk mindenható hatalommal. Valahol ez a járvány is erre figyelmeztetett bennünket. (2) Létezik fölöttünk valaki, aki időtlen és örök, akinek kegyelmétől függ minden, és akinek akarata felülírhatja mindazt, ami bennünket meghatároz! (3) Mert az életünk törékeny, védtelen és kiszolgáltatott, és mert mindannyiunk fölött Úr az Isten, aki mindannak ellenére szeret bennünket, ahogyan mi állunk Őhozzá. Ezért mindannyian, bárhol is éljünk ezen a világon, mindenestől fogva rá vagyunk utalva. Az Ő szeretetére. az ő kegyelmére, a segítségére, az ő jóindulatára.
Fekete Tamás pedig azt hangsúlyozta, hogy „a nemzeti összetartozás napja idén, 2020-ban, a trianoni békediktátum 100 éves év évfordulóján még hangsúlyosabban kell, hogy meghatározza minden magyar ember egy nemzethez tartozását. A magyar rendszerváltást követően 20 esztendőnek kellett eltelni, hogy állami szinten emlékezhessünk 1000 éves hazánk talán legnagyobb tragédiájáról.”
Fekete Tamás dicséretesnek nevezte, hogy ennek a gyászos történelmi eseménynek az emléknapját trianoni határokon belül és túl az egy nemzethez tartozás jegyében fogalmazták meg, azonban a teljes képhez hozzátartozik e nap tragikus gyásznap jelentése is. „100 évvel ezelőtt az első világháború győztesei és a magyarországi nemzetiségek nem a magyar nemzet összetartozásának erősítése céljából kreálták ama szégyenletes békediktátumot a versailles-i Nagy Trianon-kastélyban. Hanem az Osztrák-Magyar Monarchia, s annak részeként az 1000 éves Magyar Királyság felkoncolása volt a céljuk. A két világháború közötti magyar ember tudta igazán hitelesen megélni ennek a tragédiának a súlyát, gyászát, amely keresztény szimbolikával Magyarország keresztre feszítését jelentette.
Emiatt kettős, kissé ellentmondásos ez a 10 éve botorkáló emléknapunk, hiszen a nemzeti összetartozás napjaként ünnepelnünk kellene, mégis gyászba öltözik minden tiszta lelkiismeretű magyar ember szíve. Keresztény hitünkből és kultúránkból fakadóan Magyarország keresztre feszítéséről néma csenddel, imával és böjttel méltó megemlékezni.
Krisztus keresztre feszítésének eme szimbólumához azonban hozzátartozik a keresztény hit alappillére: a feltámadás! Ez az, amiben a két világháború között élt magyar ember hitt és remélt. A magyar társadalmat áthatotta a békediktátum revíziójának igénye, valamint az irredentizmus szellemisége, a legfelsőbb politikai köröktől a legkisebb iskolásig, óvodásig. Átszőtte a kultúra minden területét: az oktatást, a zenét, a festészetet, szobrászatét és a művészet minden ágát. És az akkori, feltámadásba vetett hit, a gyász, az imák nem maradtak eredménytelenek: az I. és II. bécsi döntés, Kárpátalja visszacsatolása és a délvidéki bevonulásunk jelentős területeket szerzett vissza (ha csak rövid időre is) megcsonkított hazánk számára.
Nemzeti összetartozás napi ünnepünk emiatt suta kissé, hiszen a ’20-as/’30-as évek magyarja számára a keresztre feszítést követően hittek a feltámadásban, a XXL század magyarja pedig gyásszal emlékezik történelmi hazánk és nemzetünk tragédiájára, s könnyes szemmel fogjuk egymás kezét gúnyhatáron innen és túl, az összetartozás-tudatunkba vetett hittel. Szívünk mélyén örülünk, hogy megfogyva bár, de törve nem, létezünk Európa közepén. De a feltámadásba vetett hit kialudt, vagy csak pislákol mára.
Emiatt ma, a trianoni békediktátum 100. évfordulóján itt, Litéren sem mehetünk el szótlanul amellett, hogy itt tart nemzetünk. Ki kell mondanunk az igazságot, hiszen keresztény magyarként hitünk szerint is csak egyetlen Igazság létezik. Igazságot Magyarországnak! Hiszek Magyarország feltámadásában!”
.jpg)
