2020/09/27

Kirándulás Vilonyára

 

Kirándulást tettünk Vilonyára, hogy meglátogassuk szeretett Fésűs Katánkat, és megnézzük azt a kiállítást, aminek berendezésében ő is tevékenyen részt vett. Utunk így először a református templom mellett található Pap Gábor egykori református püspök, író és politikus emlékházhoz vezetett. Hiszen Pap Gábor a 19. században a litéri gyülekezet lelkipásztora is volt!

Pap Gábor 1827. szeptember 10-én, Vilonyán született. Az elemi iskola alsó öt évfolyamát Vámoson – ma Nemesvámos – atyja irányítása mellett végezte. Utána Pápára került. Hamar beilleszkedett a kollégiumi életbe, s rövidesen az ifjúság kézzel írott újságát a Koszorút, majd a Vándort szerkesztette. E munkában olyan elődök helyét vette át, mint Petőfi és Jókai. Tanulmányai befejeztével, 1847. őszén Bécsbe került, ahol Huszár József báró fia mellett magánnevelőként dolgozott. Harcol a 1948/49-es szabadságharcban, ami miatt börtönbe is kerül. Kiszabadulása után folyamatos, zaklatással terhes megfigyelés áldozata egészen lelkésszé való felszenteléséig. Lelkészi állomásai Arács, Balatonudvari, Litér, Vörösberény, Vilonya, Ószőny és Rév-Komárom. Mindegyik helyen szeretet és tisztelet övezte, s mindegyikre meghívás útján nyert pozíciót. Az egyház védelmében kezdett politizálni, és lett Veszprém Közgyűlésének tagja. 1868-ban vilonyai lelkészként választják meg az egyházmegye esperesévé. Püspökké 1874-ben választják. Később Enying körzetének országgyűlési képviselője lesz. A képviselőházban Tisza Kálmán, és a szabadelvű fúziós párt híve. Halála (1895. november 2. Komárom) mélyen érintette az egész magyar protestáns világot Temetésekor a protestánsokon kívül más egyházak képviselői is igen nagy számban búcsúztak tőle. (Hosszabb életrajz Bikádi László Károly lelkipásztor oldalán)

Pap Gábor szülőházát gyönyörűen felújították. A kiállítás egyszerű, de éppen ettől szép, és ami fontos, hogy méltó emléket állít a falu egykori híres szülöttének. Szeretettel ajánljuk megtekintésre!

A kiállítás megtekintése után, meglátogattuk a templomot is, majd egy kis séta után Vilonya közparkjában beszélgettünk. Fésűs Kata, barátja Tibor és lánya: Zara, süteményekkel és egy kis innivalóval is megvendégeltek bennünket.


Nagyon jó hangulatú kirándulás volt a vilonyai! Jó volt együtt lenni, beszélgetni abban a szép őszi időben. Köszönjük Kata és családja szeretetét!

 


 

0 komment:

Megjegyzés küldése