2023/05/14

Konfirmáció 1.

2023. május 14-én, vasárnap tartottuk gyülekezetünkben a konfirmációt. Ez az alkalom azonban nemcsak a konfirmálókról, hanem a nyolcadikos református hittanosainkról is szólt. Őket a konfirmációi istentisztelet keretében búcsúztattuk el, és adtuk át nekik gyülekezetünk ajándékát.

Idén hét iskolásunk jelentkezett és mondta el a konfirmandusok imádságát: Bozsóki Vendel János, Farkas Fruzsina, Hegyessy Zsombor, Kondics István, Kucserka Csongor, Mórocz Levente. Nagy Zétény családi okok miatt a többiektől külön fog majd konfirmálni.

Rájuk kértük Isten üzenetét, ami egy életre szól, a Prédikátor 11,9-10. és 12,1. alapján hirdette Szabó J. Róbert esperes-lelkipásztor. Majd a lassan búcsúzó nyolcadikosokat köszöntöttük. A konfirmációi imádság után Isten áldását kértük a konfirmálókra, majd értük imádkoztunk a gyülekezet és szeretteik közösségében. A litéri reformátusok nevében Halmy Gyula főgondnok köszöntötte a fiatalokat, és üdvözölte őket immár a közösség úrvacsorával élő tagjainak a sorában. A főgondnoki köszöntés után adtuk át közösségünk ajándékait, ami egy fiatalok szóló Bibliából, egy emléklapból, az áldóigét tartalmazó magyarázatos könyvjelzőből, valamint a budapesti VR Vidámparknak köszönhetően, egy közös kalandra szóló ingyenes jegyből állt. Az istentiszteleti alkalom után – a rossz időjárás miatt – a templomban készítettük el a közös és családi fotókat.

Isten áldja meg búcsúzó nyolcadikosainkat és a konfirmáló fiatalok életét.

A konfirmációról készült képeket itt találjuk.

0 komment:

Megjegyzés küldése